Ezerarcú coaching 1. (2007-2008), 2. (2008-2009) – folytatás

|
2016. március 1. - 12:00

Az első kötet szerkesztő-csoportja (Baracskai Zoltán, Mérő László, Velencei Jolán) 9 szerző iskolai dolgozataiból válogattak, az újabb és újabb kiadásokat mindig átdolgozás előzte meg, így beépítésre kerültek az időközben szerzett tapasztalatok is. A szerkesztők meglátása szerint az olvasóknak nem kell tartaniuk attól, hogy „iskolás dolgozatokkal”, kezdő szárnypróbálgatásokkal szembesülnek majd a kötetek lapozgatása során. Főleg az átdolgozott kiadásokban olvasható történetek, kérdés nélkül képzett és érett szakemberek munkái, olyan szakterületekről, amelyeknek teljes mértékben birtokában vannak. A második kötet már bővebben merít: 15 szerző munkáiból áll össze az oldalszám tekintetében is duplájára bővült kötet.

Dr. Baracskai Zoltán professzor a MBA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára. Szakterülete a vezetőképzés, illetve az üzleti döntéshozatal. Számtalan publikációja mellett a szakmai hírnevet és elismertséget a DoctuS szoftver hozta meg számára, amely egyedülálló a saját területén.

A szoftver kifejlesztésében szerkesztőtársa, Velencei Jolán is közreműködött, akinek a szakterülete szintén az üzleti döntéshozatal folyamatának elemzése. Mindkettőjük coach-i munkájában hatékonyan alkalmazható a DoctuS, amellyel hatékonyan készítik elő az üzleti döntéseket, és teszik átláthatóvá az üzleti folyamatokat. Dr. Velencei Jolán az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának docense, informatika tanár.

Az első kötet harmadik szerkesztője Mérő László matematikus, pszichológus, az ELTE tanára. Számos ismeretterjesztő könyvet írt, számítógépes játékokat fejlesztő cége mellett  cégek számára végez döntéselőkészítési és marketing-tanácsadást.

Az első kötet szerkesztő-csapata Síklaki István tanszékvezető egyetemi docenssel egészült ki a második részhez. Síklaki szociálpszichológus, szakterülete a pszicholingvisztika, azaz a szóbeli befolyásolás módszerei, illetve a kvalitatív kutatások.

A négyük nevével fémjelzett coaching területet nevezhetjük „tudásfrissítőnek” is, hiszen azon törekvésük, hogy a coachingot elhelyezzék a határtudományok között, miközben a lehető legtöbb kapcsolódási pontot találják velük, igazán pezsdítőleg hat erre az oly sokoldalú fiatal szakterületre.

Coach képzés, mediációs képzés

AJÁNDÉK
ÚJ LÁTOGATÓKNAK!

INGYENES COACHING MINITRÉNING

COACHOK
kiskönyve

szakmai kiadvány
117 napos minitréning
coachoknak, e-mailben

Hová küldhetem?

Keresztnév:

E-mail cím:

Kövessen a Facebookon is!

Friss bejegyzések

Cikkek téma szerint