Mit csinál egy business coach?

A munka világában több területen is szükség lehet néha egy kis motivációra. Legyünk akár alkalmazottak, akár vezetők, néha érezhetjük úgy, hogy:

  • Kicsit belefásultunk a munkába, különösen akkor, ha már hosszú évek óta csináljuk ugyanazt.
  • Az is előfordulhat, hogy a lelkesedés adott, azonban az eredmények mégsem felelnek meg az elvárásoknak, mi magunk, vagy alkalmazottaink nem úgy teljesítenek, ahogy azt szeretnénk.

Ilyen esetekben hasznos lehet business coach segítségét kérni, aki megadhatja a kezdőlökést abban, hogy a problémákat sikeresen megoldjuk, kimozduljunk a holtpontról.

Business coaching vezetőknek

Bármilyen hihetetlen :), nem csak a beosztottaknak lehetnek munkahelyi problémáik, hanem a vezetőknek is, sőt, nekik gyakran nagyobbak a gondjaik, mint hinnénk. Gondoljunk csak bele: egy egész csapatot kell irányítaniuk, és ők felelősek azért, hogy a csapat elérje a kívánt eredményeket.

Ha ez valamilyen oknál fogva nem sikerül, a vezetőket komoly stressz éri, sokan hajlamosak magukat vagy a külvilágot hibáztatni a kudarcért, akár indokolt ez, akár nem. Ez akkor tud igazán súlyos méreteket ölteni, ha az illető nem látja, hogy min kellene változtatni a siker érdekében, így beleragad ebbe a helyzetbe.

Egy jó business coach segítségével azonban a kliens jobban át tudja látni a helyzetet, felismeri a problémát, és rájön, min kell változtatni a munkával, illetve magával kapcsolatosan.

A vezetői business coaching lehet egyéni, de akár csoportos is. Ez utóbbi irányt mastermind vagy mesterelme csoportnak is szokás hívni.

Business coach a beosztottaknak

A beosztottak esetében is hasznos lehet a business coaching, ugyanis nagyban növelheti a teljesítményüket. Ebben az esetben az egy projekten dolgozók számára csoportos coaching a jó megoldás. A beszélgetések során a csapat tagjai megtanulhatnak együttműködni, valamint hatékonyan kezelni a közöttük megbúvó esetleges konfliktusokat.

A csapat így valóban csapatként tud működni, ami nagyban elősegíti azt, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a tagok, egyenként és együtt is.

Coach képzés, mediációs képzés