Szeretettel üdvözlöm!

Dr. Mészáros Ádám vagyok, a CoachIskola alapítója és képzési vezetője, a párkapcsolati coaching irányzat hazai képviselője, a Párkapcsolati Konfliktuskezelési Kézikönyv szerzője.

Jogi alapvégzettséggel,  illetve egyetemi mediátori oklevéllel rendelkezem, és hosszas lelki-ismereti vívódás után a jogi pályával részben szakítva párkapcsolati szakterületen önálló mediátori praxist alakítottam ki.

A coachingszemlélettel napi munkám során voltam „kénytelen” találkozni. A segítő szakmákban sok esetben eszköztelennek éreztem magamat: olyan furcsa élethelyzetekkel álltam szemben, hogy a klasszikus kommunikációs módszereink, a segítő beszélgetések, a terápiás módszerek nem bizonyulnak elégségesnek. A praxisomban én is sokszor átéltem azt az érzést, hogy „na most mit is vegyek elő, hogy előrelépjünk?”

Az elmúlt 5 évben így találtam rá a coachingra, és közel 2.000 órányi tanulási időt fektettem be külföldi (elsősorban amerikai) párkapcsolati coaching eszközök megismerésébe. Ezeket hazai környezetbe ültetve – a saját praxisomban – teszteltem, gyakoroltam és alkalmaztam. Mára elmondhatom, hogy a párkapcsolati coaching eszköztárára széleskörű rálátással és megalapozott gyakorlati tapasztalattal rendelkezem.

A témában több könyv és kiadvány szerzője vagyok, illetve Pázmány Péter Katolikus Egyetemen családi (párkapcsolati) mediációt oktatok.

Párkapcsolati problémák coaching szemléletű megoldásáról szóló cikkeimet és írásaimat közel 40.000 regisztrált magyar házaspár olvassa hétről hétre www.parkapcsolatikonfliktusok.hu oldalamon. Ahol találkozhatott már velem:

Mediátor Képzés